2011. november 3., csütörtök

Budapesti Fogaskerekű Vasút








A Budapesti Fogaskerekű Vasút Budapest egyetlen fogaskerekű vasútja, mely a XII. kerületben, a Városmajor és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút állomások között közlekedik. A köznyelvben csak fogasként emlegetett közlekedési eszköz.

A vasútvonal építése az engedélyokirat 1873. július 3-án kelt kiadása után azonnal megkezdődött. A kivitelezési munkák irányítója a svájci származású, Cathry Szaléz Ferenc volt, aki a ma is álló villáját a vasút közelében építette. Az egy évig tartó vasútépítési munkák követően, mindössze öt évvel a világ első közforgalmú fogaskerekű vasútjának átadása után, az első szerelvény 1874. június 24-én, délután 4 órakor közlekedett.


A normál nyomtávolságú, 2883 m hosszú, egyvágányú pálya teljes hosszában fogaskerekű üzemre épült, adhéziós szakaszok nélkül. A völgyi és hegyi végállomások között 264 m volt a szintkülönbség, a pályát ellenesések nélkül, folyamatos emelkedéssel alakították ki, a legnagyobb emelkedés 102,5‰ volt.

A Svábhegytől a Széchenyi-hegyig tartó vonalszakaszt 1890. május 17-én nyitották meg, így a vasútvonal hossza 3733 m-re nőtt, az új végállomás szintkülönbsége 315 m lett.

BUDAPESTI GYERMEKVASÚT










Az Úttörővasút építésének gondolata 1947-ben vetõdött fel először.a Budai-hegyvidéket jelölték ki, mert így nemcsak a gyermekek szórakozását és nevelését szolgálja, de a kirándulóknak is megkönnyíti a festõi hegyvidék látogatását. Fontos szempont volt a Csillebércen létesítendõi Úttörõtábor megközelíthetõsége is. A teljes vonalat 1950. augusztus 19.-én helyezték üzembe.




Egy nap szolgálatban a Gyermekvasúton



A pajtások reggel 7.00 és 7.30 között gyülekeznek a Gyermekvasutas Otthonban. Egyenruhába öltöznek, majd a reggelizés és az aznapi szolgálati beosztás ismertetése következik. Minden szolgálatban más-más beosztást kaptok, hogy megismerkedhessetek a különbözõ munkakörökkel. Elõször öt tanuló szolgálatba osztanak be, ilyenkor tudjátok az idõsebbektõl ellesni a gyakorlati fogásokat. A 6. szolgálattól kezdve önállóan végzitek munkátokat. Elõbb naplózó, váltókezelõ, jegyvizsgáló, pénztáros beosztásban, majd rendelkezõként. A rendelkezõ irányítja az állomáson a többiek munkáját, õ tartja a kapcsolatot a szomszéd állomásokkal is. Ez a legfelelõsségteljesebb, s talán a legizgalmasabb beosztás is egyben. A pajtások az Otthonból a Hûvösvölgy állomás elõtti térre menetelnek, ahol felvonják a nemzeti lobogót, majd együtt utaznak a szolgálatos vonattal a kijelölt szolgálati helyükre. A szolgálatot a megismert szabályoknak megfelelõen önállóan, de felnõtt dolgozó felügyelete mellett látjátok el. A délelõtt hamar eltelik, és máris jön az ebédet szállító vonat. (A nap folyamán ötszöri díjmentes étkezésben részesültök.) A szolgálat végén a felnõtt dolgozók értékelik az egésznapi munkát. A pajtások a szolgálatos vonattal utaznak vissza Hûvösvölgybe. A zászlólevonás és a vacsorázás után a csoportot érintõ kérdések (túrák, programok) megbeszélése következik, de mindig marad idõ játékra is. Este, 19.00 órakor indul a csoport közösen az 56-os villamossal a Moszkva térre.
forrás:
http://www.c3.hu/