2011. augusztus 22., hétfő

Hortobágyi Nemzeti Park - a Puszta

Öregtavak


A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első és máig is legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja és a “Világörökség része” megtisztelő cím birtokosa. Itt található Közép-Európa egyik legnagyobb halastó rendszere. A 2000 hektáros Hortobágyi Öregtavak területe a Velencei-tó méretével vetekszik. A halastórendszert a 20. század elején alakították ki a folyószabályozás révén létrejött mesterséges szikesek hasznosítására. Elsőként a mai Öreg-tó építése kezdődött 1915-ben, melynek területe jelenleg kétezer hektár. Létrehozásakor 17 medencéből állt, mára viszont az elmocsarasodás, elnádasodás miatt csak tíz medence működik. Később további halastavakat is létesítettek a környéken, így az összesen 6000 hektár területű hortobágyi tavak ma a világ egyik legnagyobb mesterséges halastórendszerét alkotják.
A Hortobágyi Nemzeti Park megalakulása óta már több mint 300 madárfajt figyeltek meg az Öregtavak területén. A Kárpát-medencében átvonuló darvak 95 százaléka a Hortobágy felé veszi az irányt, ahol hosszú időre megpihennek, és csak az első hó vagy a fagy beálltával kelnek ismét útra. A jelenség hátterében az áll, hogy itt viszonylag zavartalan élőhelyre leltek, és táplálék is akad bőven. A halastavak sekély, szigetszerű részei kitűnő éjszakai pihenőhelyet jelentenek, míg nappal a közeli learatott szántóföldeken sikerrel kutathatnak élelem után, amely főleg gabonaszemekből és növénymaradványokból áll.
A turisták számára az Öregtavak területe a nemzeti park egyik leglátványosabb bemutatóhelye. Kisvasúttal könnyen elérhető úti cél. A kisvasút a Hortobágy-Halastó belső gátján közlekedik. A gát egyben tanösvény is, amelyen gyalogosan vagy kerékpárral végighaladva betekintést nyerhetünk a halastavak életébe és gazdag madárvilágába.


Madárles


Nincsenek megjegyzések: