2012. március 17., szombat

Nadap

Nadapi szintezési ősjegy
Nadapon van a térképészet és az építészet egyik legfontosabb meghatározójának, a magasság mérésnek magyarországi legfőbb viszonyító pontja, a Nadapi szintezési ősjegy.
Ebből mindjárt kettő is van, az un. Adria feletti szint, valamint a később meghatározott Balti szint
Főalappontja.

Nadap valószínűleg fontos település volt a honfoglalás időszakában. Első írásos emléke az 1193-as alapítólevél, ami szerint a település először a fehérvári keresztes lovagok birtoka volt, később a Csákok, majd a Buzlayak uralma alá került. A török hódoltság után németeket telepítettek a területre. 1731-ben a település már a Ziráky grófi családé. Ők építették 1760-ban a barokk római katolikus templomot, amiben 1800. december 3-án megkeresztelték Vörösmarty Mihályt. 1904-ben neogót stílusban átépítették.


Rendkívül szép környezetben fekszenek, közel egymáshoz, közkedvelt kiránduló helyen. Táblák és turista jelzés vezet hozzájuk, ami a nyári idegenforgalmi rendezvények helyszíne is egyben.

Nincsenek megjegyzések: