2012. június 12., kedd

Miskolc-Tapolca park látnivalói

A park az idegenforgalmat, valamint a szabadidő kulturált eltöltését szolgálja. Az Árpád-kori apátság parkerdejéből kialakított, Miskolc város által 1937-ben megvásárolt, intenzíven fejlesztett park területe és tórendszere az üdülőkörzet egyik gyöngyszeme. A park területén évszázados, dendrológiai szempontból ritka fajokban gazdag növényzet található, melyet az évtizedek során kialakult rendkívül gazdag állatvilág (elsősorban madarak) színesít. Kiemelkedő eleme a csónakázótó, aminek mentén megmaradt a forrásláp égeres növénytársulása, és az ezt szegélyező idős kocsányos tölgyes. Az 1999. évben magyarázó táblákkal látták el az itt tenyésző növényeket, így a látogató az esztétikai élmény mellett természettudományos ismereteit is bővítheti. Területe: 6 hektár.



Csónakázó tó
A tapolcai park központi eleme a csónakázó tó. Egykori kiterjedésének ma már fele, mintegy 11.000 m2 (1997-ben pontosan 10.106 m2) felületi nagyságú.Régi képeslapokon égerfákkal borított kis szigetek emelkedtek ki belőle, ami napjainkban is megtalálható.Egy 18 fokos forrás táplálta, amelynek vízhozama percenként 9.000 liter volt.Ez a tó, illetőleg túlfolyása a Hejő patak eredője. A különböző mérések eliszaposodási folyamatra utalnak, vízmélysége folyamatosan csökken.Mai partfala és körülövező sétánya, útburkolata az utóbbi években folyamatosan készült, illetve készül.Ezt megelőzően 1959-ben építették ki a tó - néhol még ma is látható - partfalát, s ekkor alakították ki a csónakkikötőt is.Balázs D. Oszkár 1997-ben végzett vizsgálata alapján tudjuk, hogy a tómederben átlagosan 30 cm vastagságú iszap található, a legnagyobb vízmélysége 1,8 méter és az eredeti meder legmélyebb pontja a felszíntől 2,1 méterre van.A víz a tómederben átlagosan 7,5 naponként teljes mennyiségében kicserélődik.


 
Bobpálya
Miskolctapolcán található Magyarország legizgalmasabb bobpályája. A 800 méter hosszúságú lesiklópálya már önmagában is kuriózum, a hozzá kapcsolódó természeti környezet utánozhatatlan élménytuningot jelent.
 


(forrás:kirandulastervezo.hu)

Nincsenek megjegyzések: